Blogmúlta

Ahogy elnézem a hajdani szerkesztőgárdából már csak Mahutani maradt Térlakónak.

Blogmúlta bejegyzés elolvasása

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÓSZA!


BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÓSZA! bejegyzés elolvasása

Ki lesz a fa alatt?

A 18 éves Kelemen Claudia a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola magyar-angol kéttannyelvű osztályában tanul. Hoszteszkedik és kosárlabdázik. Ideális karácsonyi ajándék:

 

Erről a szakállas vicc is eszembe jut: – Hol tölti Szandi a karácsonyt? – Hát a fenyő alatt...

Ki lesz a fa alatt? bejegyzés elolvasása

Szavazz az Év Településére, Kisbérre!

Tizenegy város küzdhet meg az idén „Az Év települése 2009” címért a Magyar Televízió Főtér című műsorának játékában. Köztük a Bakonyalja kapujának is nevezett Kisbér. A nyertes Hódmezővásárhely, Zalaegerszeg, Baja, Nyírbátor, Vác, Paks, Nagykanizsa, Kisbér, Barcs, Edelény és Tapolca közül kerülhet ki.

Szavazz az Év Településére, Kisbérre! bejegyzés elolvasása

Nemértések

Vajon értelmetlen-e gesztust tenni az ellenfélnek? Értelmetlen-e az ellenfelet nem ellenfélként, hanem felebarátként látni? Aki kővel dob meg, érteni fogja-e, ha kenyérrel kínálom? Vajon nem szánalmas mulyaság-e odatartani arcod másik felét, ha az egyiken már felképeltek?

Nemértések bejegyzés elolvasása

Kormánylekomm 2.0

A fészbúkon és a freeblogon is támad – no, nem az úgynevezett pestis, hanem a kormányzati médiagépezet. Mindössze azt értékelem, hogy ez így viszonylag olcsó, s talán nem kellett néhány milliót külső szakértőnek kifizetni (naivság, hamar kiderül úgyis, hogy ettől még kifizették). Közben lengyel barátaink azt mondják, vállaljon talán felelősséget az Unió (nem fog) a vakcináért. Vagy az Omninvest Kft. (nem fog).

Kormánylekomm 2.0 bejegyzés elolvasása

GOMBAAAA

 

GOMBAAAA bejegyzés elolvasása

Pénzszűke

Részlet egy nyilvánosan elhangzott párbeszédből:

Pénzszűke bejegyzés elolvasása

útravaló

Az 51-es úton zötykölődtünk, kicsit álmosan, lassan, egy teherautó mögött, mikor feltűnt egy tábla az út mellett. Rajta öles betűkkel: BURGI 40-TŐL!

Öcsém hozzám hajolt, és egy kicsit megbökött a karjával. Na, tesó, akkor te már BURGI vagy!

Imádom! Ilyen, ha józan. De ha egy kicsit iszik, képes órákig beszélni úgy, hogy szinte csak filmidézeteket mond. Meg is tettünk mindent azért, hogy megcsillanthassa ezt a képességét. :)

útravaló bejegyzés elolvasása

Hokisztori

Most olvasom, hogy a magyar hokisztori minden szempontból hiánypótló mű: a kötetben a magyar (zseb?)hoki több mint 80 éves története elevenedik meg az olvasó előtt (sic!), a legjelentősebb eseményeket, eredményeket pedig az akkori szereplők kommentárjai színesítik (OMFG!). A kötetből az is kiderül, hogyan sikerült bejutniuk a világelitbe...

szánalmas baba
Kép: http://szanalmas.hu

Hokisztori bejegyzés elolvasása

Mi a jövőképe a magyar nacionalizmusnak?

Mondjuk úgy ötven év múlva milyen legyen Magyarország?

 

 

Szabad a pálya, senki sincs kitiltva. Moderálni sem fogok, kivéve, ha a kérdés helyett, velem foglalkoztok.

 

 

Mi a jövőképe a magyar nacionalizmusnak? bejegyzés elolvasása

Hitek járványa

Válság van: pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, morális és politikai. Cseppben a tenger mindaz, ami az új influenzavírus és az ellene használt oltóanyag körül történik Magyarországon. A bizalom válsága. Hitek járványa.

Hitek járványa bejegyzés elolvasása

Még egy műanyagcsiga

ar3.1415 lötte:


 

 

Még egy műanyagcsiga bejegyzés elolvasása

Kakaóscsiga


Kakaóscsiga bejegyzés elolvasása

Péntek sincs már, meg 13-a se,

viszont szombat, az igen. Ne felejtsetek el holnap templomba menni!

 

Péntek sincs már, meg 13-a se, bejegyzés elolvasása

Nagyszerű dolog az emberi agy

Mindenfélére használható. Például, ha tudásunk hiányos, ne adj isten nincs is, lehet helyette gondolkodni. És máris megszületnek az ismerethiányt betöltő gondolatok. A kombinációk, összesküvés-elméletek, és legszelidebb formájában az én így gondolom… teóriák.

Aztán mások elkezdenek hivatkozni kiváló elmeszüleményünkre, és mint tény, mint bizonyiték bukkan egyszer csak fel.

Nagyszerű dolog az emberi agy bejegyzés elolvasása

Valaki le tudná forditani?

Rejs jer fordømte her på jorden,
rejs dig, du sultens slavehær!
I rettens krater buldrer torden,
nu er det sidste udbrud nær!
Bryd kun fortids møre mur i stykker,
slaveskare, der er kaldt;
snart verdens grundvold sig forrykker,
fra intet da vi bliver alt!

Valaki le tudná forditani? bejegyzés elolvasása

JOBO ScanViewer

Mindig is vonzódtam a felesleges-jópofa kütyükhőz, hát ebbe is beleszerettem első látásra.

A szerelem plátóinak igérkezik, mer a kis aranyos gazdag(abb) pasikra vár.

 

JOBO ScanViewer bejegyzés elolvasása

Akiről stadiont neveztek el Santiago de Chileben

Victor Jara a forradalom dalnoka

 

Ahonnan copyztam:
http://www.vamosmiklos.hu/index.php/publicisztika/hogy-volt/287-kelj-fel-es-elet-es-irodalom-49-evfolyam-3-szam

Víctor Jara élete kész regény, 1932-ben született, nyomortanyán, közel a chilei fővároshoz. Brutális alkoholista apa, nagyjából analfabéta. Abban a környezetben ez az átlag. Ha levél vagy okmány vált szükségessé, elmentek az "írókhoz", akik némi pénzért papírra tették a szükséges sorokat, géppel vagy kézzel. (Ilyen írónak lenni vélhetőleg nem szent hivatás, de kétségkívül nélkülözhetetlen foglalkozás, ami jó érzés lehet.) A körvonalazott atya rendszeresen és durván bántalmazta a kis Víctort, anyjával, Amandával egyetemben, szintén az átlaghoz igazodva. Megkönnyebbülés volt, amikor néhány év múltán elhagyta őket. Még mélyebbre süppedtek az ínség iszapjába, ha ez egyáltalán lehetséges.

A mamától Víctor gitározni tanult, az iskolában könyvelést (kamaszálom: de szeretnék gazdag lenni). Amanda korán halt, a tizenöt éves Jara álmot és pályát módosított, papneveldébe ment, rájött, az eszmék fontosabbak a bevételnél. Két év után a klérusban is csalódott, katonának állt. Az iskola a határon még kevésbé tetszett neki, otthagyta. Az állami egyetem művészeti karán kötött ki, színészet és rendezés szakon. Mindeközben alkalmi munkákkal tartotta fenn magát, például pincérkedéssel. Violeta Parra kávéházában szolgált föl. Szabadidejében gitározott, énekelt. A tulajdonosasszonynak a vendéglátóipar csupán a megélhetése volt, missziójának a chilei népdalok éneklését és megújítását tekintette. Ő lett az Új Dal Mozgalom - La nueva canción - alapító anyja. Idővel fölfigyelt pincére zenei képességeire, így vált Víctor Jarából az egész latin-amerikai kontinensen ismert és tisztelt forradalmi népénekes. Elébb a Quilapayún vezetőjeként, utóbb egy szál gitárral.

Víctor Jara egész életében osztályharcosnak gondolta magát. Ezért rendezett, ezért énekelt, ezért lett Salvatore Allende kormányának kulturális nagykövete. Allende - Leninnel ellentétben - nem a filmet tartotta a legfontosabb művészeti ágnak, hanem a dalt. Aligha csinálhatsz forradalmat dalok nélkül, mondotta. Víctor Jara úgy tartotta, fordítva is igaz, nem érdemes dalokat csinálni forradalom nélkül. Leghíresebb szerzeményeivel az Unidad Popular sikereit támogatta. Kettő vált szinte himnusszá a spanyol ajkú világban. La plegaria a un labrador (Ima egy munkáshoz), Levantáte (Kelj fel, és járj).

 

 

Akiről stadiont neveztek el Santiago de Chileben bejegyzés elolvasása

Válasz ILLÉSNEK

Mert nem akarjuk elhinni, hogy rajtunk múlik, hogyan lesz.

Válasz ILLÉSNEK bejegyzés elolvasása

Aki nem babonás,

de szeretne nagyon rosszul járni, az gyorsan váltson, mert pénteken 13-a lesz. Vagy 13-án péntek?

Aki nem babonás, bejegyzés elolvasása

Emlékeztek még a minicekkerre?

Úgy eltűnt, mint az orkánkabát és a pilótasapka.
Még képet sem találtam róla a neten.

 

Kiegészítés
Poncihternek, napjainkból, egy a pilótasapkához hasonló kreáció:

 

 

 

 

Emlékeztek még a minicekkerre? bejegyzés elolvasása

Ügyetlen vagyok, sehol sem találom az adatokat

Mennyi manapság Magyarországon az átlagos halálozási kor?
Nem a ma születők várható élettartamára vagyok kíváncsi, hanem a tényleges halálozási átlagkorra.
Aki tud, kérem segítsen.

Ügyetlen vagyok, sehol sem találom az adatokat bejegyzés elolvasása

Ez is csak egy egér

Az OpenOfficeMouse a jövő egere?

Vajon jogsi is kell hozzá, vagy 18 éves kor felett bárki használhatja?

 

Ez is csak egy egér bejegyzés elolvasása

A múlt dicsősége

A múlt dicsősége bejegyzés elolvasása

Vajas-szendvicset eszem uzsonnára

 

Két szelet kenyér között vaj. Nagyon ízlik.
Vajas-szendvicset eszem uzsonnára bejegyzés elolvasása

Egy puskás ember a múltból

 

 Mégsem sikerült fegyverrel megállítani a jövőt!

 

Egy puskás ember a múltból bejegyzés elolvasása

Kedvenc fejhallgatóm

 

 

 

Ideje lesz újra cserélnem, mert már nagyon koszos.
Kedvenc fejhallgatóm bejegyzés elolvasása

A történet előzménye

 

Bár, amit leírok, az megfelel a valóságnak, de nem gondolom, hogy életem tapasztalatai hasznosak lennének más számára.
A történet előzménye bejegyzés elolvasása

Magyargyűlölő vagyol-e?

Ma több bejegyzés is nekiszaladt itt ama érces és kiforrott vélemény kifejtésének, hogy bizonyos zsidók (például Esterházy Péter... khm...) sovén magyargyűlölők. Szeretnék e fajtám számára oly fontos, már-már döntő kérdésben tisztán látni.

Magyargyűlölő vagyol-e? bejegyzés elolvasása